Communicate your buildings performances Subscribe to the newsletter
 
 

Participants


Kisújszállás Polgármesteri Hivatala
Hungary - 8 000 inhabitants



Presentation of the organisation:

Kisújszállás ősi kun település, egyike a „nagykun szállásoknak”. A 4-es számú főút mellett, a
Budapest-Nyíregyháza vasútvonal mentén fekszik, így könnyen megközelíthető. Kisújszállás tipikus
alföldi település hangulatos utcáival, zugaival, a tájba épülő kerti gazdálkodással.
Kisújszállás alapvetően mezőváros, de iparral, kereskedelemmel is rendelkezik, illetve számos
szolgáltatásokkal várja a látogatókat. A város strandja az Erzsébet liget hangulatos tölgyese mellett
található, 48-49 fokos, alkálihidrogén-karbonátos-jódos vize gyógyító hatású. Erre alapozva szervezte
meg a város a fürdőgyógyászati szolgáltatásokat, illetve az új fürdőt, amely 2012 nyarára készül el. A
korábbi szálláshiányt enyhítve 2010 őszén ifjúsági szálláshelyet adtak át, 2012-ben pedig - a fürdővel
egy időben – egy harmincszobás, háromcsillagos szálloda is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.
A fürdés, gyógyulás mellett számos kulturális program közül választhatnak a látogatók. A 2010-ben
megújult Néprajzi Kiállítóteremben (amely egykor Morgó Csárdaként fogadta az alföldi vándorokat) a
Nagykunság népéletét bemutató állandó kiállítást rendeztek be, az új foglalkoztatótérben pedig időszaki
tárlatok kapnak helyet. A város népművészeti értékeit mutatja be a mintegy 200 éves Tájház is.
A városközpontban található a volt szobrászművész, Papi Lajos alkotóháza, ahol napjainkban a
művészeti iskola képzőművészet tanszakos diákjai tanulnak, illetve a Szalma- és Csuhéfonók Baráti
Társaságának kiállítása is megtekinthető. A szalmaműhelyek alkalmával el is sajátíthatják a „csuhézás”
alapjait az érdeklődők.
A kun ősök hagyományait ismerheti meg az utazó a város határában lévő Horváth-tanyán. Itt rendezik
meg a hagyományos Kun Viadalt, ahol az ősi harcmodorban mérik össze tudásukat. Emellett júliusban
a Halászlé- és Halételfőző Fesztiválra, szeptemberben pedig a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválra várják
a vendégeket.

Kisújszállás nemcsak saját programjaival, hanem kirándulási lehetőségeivel is vonzó. Könnyen el lehet
jutni innen a Hortobágyra, a történelmi Egerbe, valamint a Berettyó madárvilága is megfigyelhető a
túzokrezervátumban.





Actions implemented in the field of building performance:

A strandfürdő területén üzemelő B110-es termálkút kísérőgáz hasznosítását az önkormányzat külső
befektetővel oldja meg, amely során gázmotor segítségével áramot állítanak elő. A gázmotor
hulladékhőjét a 247/2008 (VI.24.) számú önkormányzati határozatnak megfelelően önkormányzati
intézmények (Móricz Zsigmond Gimnázium Leánykollégiuma, Dózsa György utca 4., Illéssy Sándor
35/56
Szakközép-és Szakiskola új épületszárny és tornaterem, Arany János utca 1/A.) távhővel történő ellátására
biztosítják.

Az önkormányzat az energetikai költségek csökkentése érdekében is tett lépéseket. A Szemünk Fénye program keretében az önkormányzatnál és intézményeinél 2007-ben a világítás korszerűsítésére, valamint 2008-ban a fűtéskorszerűsítésre került sor.




Number of buildings involved up to now:


Day nursery / Kindergarten
General school
Professional school
Administrative building
 
 
 
 1


Swimming pool
Sport hall
Social / Cultural building
Depot
 
 
 
 


Health centre
Rescue centre
Multi-residential
 
 
 


Individual house
Commercial
Restaurant
Industry/Industrial
 
 
 
 




Contact:M. Ökrös János
Department:Építési és Városüzemeltetési

Adress:

Szabadság tér 1.
HU-5310 Kisújszállás
http://kisujszallas.hu

<< Back


 
ENGLISCH | FRANZÖSISCH | DEUTSCH
hier: > Deutsch > Display in Kürze > MACHEN SIE MIT!
Ihre Kommunikationskampagne
VORBEREITUNG AUSTAUSCH UMSETZUNG MARKETING AUSWERTUNG
Display in Kürze
A PROPOS
Die Kampagne
EU-Richtlinie
Partner
Die Display®-Software
Display® in den Mitgliedsstaaten
Blog
MACHEN SIE MIT!
Wie teilnehmen ?
Teilnahmegebühren
TEILNEHMER
Die Teilnehmer
Nutzerclubs
MEDIEN
Fotos und Videos
Newsletter
Berichterstattung in den Medien
Downloads
LEUCHTENDE BEISPIELE
Leuchtende Beispiele
Wettberwerb
Leuchtende Beispiele
TCA Award Ceremony 2011 - Brussels (BE)
Erfolge in Zahlen/ Poster zur Verbrauchsentwicklung
Exhibition Gallery
Videos
www.energy-cities.eu
Koordination Kamapagne: Energy Cities - 4, chemin du Fort de Bregille - 25000 Besançon
Kontakt:
Ian Turner - Tél. : +33 3 81 65 36 80 - Raphaël Chatelet - Tél. : +33 3 81 65 36 80

RSS Help | Kontakt | Partner | Impressum | Haftungsausschluss
Mit Unterstützung durch